Egy betegség, amiről kevesen beszélnek: az inkontinencia

Sok felnőtt nő a régi tévéreklámokból ismeri az inkontinencia szót, miközben egy idős nőt képzel el, akinek csak a felnőttpelenka tud segítséget nyújtani az el-elcsöppenő vizelet miatt. Ez azonban eléggé téves nézet, főleg, ami a korosztályt érinti.

Egyáltalán nem igaz, hogy csak a nyugdíjas kor után találkozhatunk ezzel a problémával, ráadásul arról sem esik szó, hogy rengeteg kezelés, gyakorlat és trénig áll a hölgyek rendelkezésére, amivel javíthat a helyzeten.

Az első gondok akkor szoktak jelentkezni, amikor egy nő állapotos lesz. A terhesség alatt sokan tapasztalják, hogy minden tüsszentés, köhögés vagy nagyobb nevetés azonnali bugyicserét kíván, már ha az ember eléggé felkészült, és elrakott a táskájába egy tiszta fehérneműt. Tény, hogy ilyenkor mindössze hónapokról van szó, de már ez is eléggé őrjítő szokott lenni, és sokan alig várják, hogy elmúljon ez a szakasz. Úgy tűnik, hogy a szülés igenis emeli az esélyét a vizelettartási problémáknak. Lehet, hogy csak pár cseppről van szó, de akkor is borzasztó a helyzet.

Mit jelent az inkontinencia?

Ha egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor az inkontinencia az akaratunktól független ürítést jelenti. Normál esetben akkor engedjük ki a vizeletünket, amikor elmegyünk a mosdóba, és akkor mi döntjük el, hogy az egész kifolyhat. Ez a mozdulatsor végtelenül egyszerűnek tűnik, azonban bonyolult folyamatok állnak a dolog hátterében, így teljesen érthető, hogy közbeléphetnek bizonyos zavarok. Mégis, ha vizeletvesztés lép fel, akkor mindig tünetként kell kezelni, mivel több probléma állhat a hátterében.

A terhesség mellett gondolni kell a húgyhólyag záróizmainak gyengeségére, a hólyagalapot tartó kötőszövet gyengeségére, a hólyag falában lévő izomzat fokozott aktivitására, valamilyen gyógyszer mellékhatására, egy fejlődési rendellenességére vagy valamilyen korábbi sebészeti beavatkozásra. Eközben a betegségnek vagy inkább zavarnak két formája is ismert, az egyik, amikor az ember azonnali késztetést érez, de már nem ér el a mosdóig, a másik pedig maga az izomszövet gyengesége.

A terhesség áll a probléma hátterében?

Amikor betöltjük a húszéves kort, akkor a kötőszöveteink lassan vesztésnek indulnak. Ez meglátszik az arcunkon, a ráncokon és a mélyebb rétegekben, mint a hüvelyben és a nyálkahártyában. Minél több idő telik el, annál nagyobb gyengeségről beszélünk, és negyvenéves korunkra megtapasztaljuk a hüvelyi problémákat is. Ebből következtethetünk arra, hogy a baj megjelenése függ a genetikától, a terhességtől és a szüléstől.

Van, aki csak a terhesség hónapjai alatt küzd ezzel a gonddal, másoknál azonban később is megmaradnak a tünetek. Emellett léteznek olyan nőgyógyászati betegségek, amik szintén vizelettartási gondokat okoznak, de akár örökölt betegségről is beszélhetünk, aminek a hátterében megint a genetika áll. Ettől függetlenül nem kell ezzel együtt élni, ma már vannak terápiák, gépek és akár orvosi beavatkozások is, amik újra megkönnyítik a hölgyek életét.

Megosztás

Az alábbiakba is olvass bele

Így változtassuk meg az életmódunkat és a mentalitásunkat

2023. szeptember 4.|

Az életmódváltást sokan januárra hagyják, hiszen az új évvel új szokásokat szeretnének beiktatni az életükbe, de az az igazság, hogy aki igazán komolyan veszi a dolgot, az az év bármely szakában meg tudja változtatni az

Tényleg van szépítő hatása az infraszaunázásnak?

2023. augusztus 16.|

Az infraszaunát sokan sokféle problémára használják, de egyre inkább terjed az a nézet, hogy szépülésre, fiatalításra is sikerrel alkalmazható. Bár akadnak, akik nagyon szkeptikusak ezzel kapcsolatban, de a helyzet az, hogy az infraszaunával valóban lehet

Ezek a bútorok kerüljenek a ház egyes helyiségeibe

2023. július 7.|

Ma egy izgalmas témáról fogunk beszélni, méghozzá arról, hogy melyik bútor melyik helyiségbe illik a legjobban. Hiszen a helyes bútorválasztás segít abban, hogy otthonunk hangulatos és funkcionalitásban gazdag legyen.