Így lesz egy diszlexiás titkárnőből Amerika hőse

Erin Brockovich neve sokunk számára ismerősen cseng. Amikor meghalljuk, akkor egy hőst, egy bátor és karakán harcost látunk, aki mindig kiáll a gyengékért és az áldozatokért, valamint felszólal a kisemberek mellett.

Persze, ettől egészen eltérő vélemények is vannak, amik úgy írják le Brockovichot, mint egy cápát, aki főleg a sztárambíciói és a feltűnési viszketegsége miatt perelt be vállalatokat. Természetesen az igazság nem fekete-fehér, tehát nem tudunk csak az egyik oldalon állni.

Erin ma már nagymama, bőven a hatvanas évei felett jár, azonban a kilencvenes évekbeli per óta rengeteg dolgot csinált, például könyveket írt, média sztár lett, motivációs beszédeket tart és mindig keres valamilyen fontos ügyet, ami mellé ki lehet állni. Legutóbb például a vízgazdálkodás jogvédőjeként találkozhattunk vele, bár olyan is volt, amikor saját maga generált egy ügyet. Sokan emlékeznek arra a perre, amikor egy olajvállalat ellen szólalt fel, bár utána nem tudták bizonyítani az összefüggést a vállalat és a beteg emberek között.

Egy hős életútja kifürkészhetetlen

Egyetemista korában otthagyta a szülővárosát és Kaliforniába költözött. Először egy szépségversenyt nyert, azonban a korona nem volt elég, tudta, hogy ennél sokkal többre képes. Egy mérnök apa és egy újságíró anya lányaként meg volt benne az erő a haladáshoz és a törtetéshez. Háromgyerekes anyaként és kétszeresen elvált nőként többször is szerepelt a médiában. Aztán jött a nagy fordulat, 1993-ban megsérült a nyaka egy közlekedési balesetben és úgy döntött, hogy mindent megtesz a kártérítés megszerzéséért. Az ügyvédi számlákat azonban nem tudta kifizetni, így elfogadott egy titkárnői állást.

Néhány ingatlanügy papírjának a rakosgatása közben találta meg azokat az orvosi leleteket, amikkel pár évvel később az Egyesült Államok történelmének addigi legmagasabb kártérítését tudta megszerezni, így hatszáz helyi lakos kapott 333 millió dollárt. Ezután a szerencse vagy éppen a sors továbbra is mellette állt, mivel a csontkovácsának elmesélte a történetet. Persze a csontkovács egy filmgyártó cég ügyvezetőjének az ismeretségi körében állt, és miután a történet szájról szájra terjedt, megvették a történetének a jogait, és végül igazi film készült belőle.

A film, ami meghozta a nagy változást

Érdekesség, hogy Brockovich a filmben is szerepel, mint titkárnő, azonban nem ezért kapták fel. A történet annyira vagány és egyedi lett, hogy a média azonnal beszippantotta, így saját tévéműsorokat kapott. Olyan hétköznapi nők életét mutatta be, akik rendre legyőztek valamilyen hatalmas ellenséget. Eközben a harcos nő nem állt meg, négy könyvet írt, bestsellerszerző lett, és az emberek az egész világon megismerték a nevét.

Ma előadó-körutakat szervez, és minden egyes tréningjén teltház van. Ezt természetesen nemcsak a régi tetteinek köszönheti, hanem annak, hogy közvetlen maradt, végig szókimondó, de ami a legfontosabb, hogy mindig reményt ad az embereknek, mivel megmutatta, hogy bárki megváltoztathatja a világot.

Megosztás

Az alábbiakba is olvass bele

Ilyen napjainkban egy tökéletes ruházati eladó

2023. november 24.|

Manapság egyre több ember számára fontos a megjelenés, a stílus és az elegancia. Azzal azonban nem mindenki van tisztában, hogy milyen stílusú, milyen fazonú ruha állna neki jól, ilyenkor pedig jól jöhet egy hozzáértő véleménye,

Így változtassuk meg az életmódunkat és a mentalitásunkat

2023. szeptember 4.|

Az életmódváltást sokan januárra hagyják, hiszen az új évvel új szokásokat szeretnének beiktatni az életükbe, de az az igazság, hogy aki igazán komolyan veszi a dolgot, az az év bármely szakában meg tudja változtatni az

Tényleg van szépítő hatása az infraszaunázásnak?

2023. augusztus 16.|

Az infraszaunát sokan sokféle problémára használják, de egyre inkább terjed az a nézet, hogy szépülésre, fiatalításra is sikerrel alkalmazható. Bár akadnak, akik nagyon szkeptikusak ezzel kapcsolatban, de a helyzet az, hogy az infraszaunával valóban lehet