Így változtassuk meg az életmódunkat és a mentalitásunkat

Sokan az életmódváltást az új év kezdetére időzítik, mivel ilyenkor gyakran merül fel az igény új szokások kialakítására. Azonban valójában az, aki valóban elkötelezett a változás mellett, bármikor képes új irányt szabni az életének, függetlenül az évszaktól vagy éppen a hét napjától.

Ehhez még azt sem szükséges kivárni, hogy eljöjjön a következő hétfő, hiszen a valódi elhatározás bármely pillanatban megszülethet.

Általában testünk, és lelkünk is üzen, ha szükségünk van a változásra.

Az egészséges életmód segítségével fogyhatunk, beiktathatjuk az életünkbe az egészséges táplálkozást, és a rendszeres sportolást, ezek pedig mind-mind pozitív hatással lesznek szervezetünkre. Szakemberek szerint, ha változtatni szeretnénk az életmódunkon, akkor azt tényleg csak úgy lehet, ha a sportra és az egészséges étkezésre is odafigyelünk.

Egyik a másik nélkül nem igen megy. Az egészséges táplálkozás során megismerhetünk olyan zöldségeket, melyeket eddig nem fogyasztottunk, vagy nem fogyasztottunk elégszer. Manapság már rengeteg klassz diétás receptet találhatunk az interneten, ez pedig segítségünkre lehet az új ételek elkészítése során.

Ha a fogyás a célunk, hiszen azt szeretnénk, ha a ruháink jól állnának rajtunk, akkor érdemes elhagyni a fehér lisztből, és a finomítottcukorral készült ételeket.

Testünk és lelkünk is fel fog lélegezni az életmódváltásunk miatt

Kutatásokból kiderült nemrégiben, hogy az életmódunkra legnagyobb hatással az lehet, hogy mennyi testmozgást végzünk. Szinte mindegy, hogy milyen mozgásformáról van szó, ugyanis akár a kutyasétáltatás is jótékony hatással lehet az életünkre, vagy csak az, ha elkezdünk biciklivel járni a munkába.

Kialakult életmódunkban talán a legnehezebb a régi szokásainkon változtatni, ehhez pedig szakértők szerint legalább 30 napot kell adnunk magunknak, hogy a régi (rossz) beidegződések új (jó) szokásokká alakulhassanak át.

Ne rohanjunk egyből az edzőterembe, ha az elmúlt 5 évben semmit nem mozogtunk, kezdjük el az életmódváltásunkat kisebb lépésekkel. Először sétáljunk naponta 30percet, majd ezt elkezdhetjük növelni. Napjainkban rengeteg féle sportban tudjuk kipróbálni magunkat, így biztosan mindenki meg fogja találni a számára legideálisabb mozgásformát.

Ezekre figyeljünk oda a rendszeres sportolás során

A rendszeres sportolás nem csak a testünkre, hanem a lelkünkre is jó hatást fog gyakorolni, hiszen a felesleges energiánkat levezetve oldhatjuk magunkban a feszültséget és a szorongást is. Járjunk el úszni, futni, biciklizni, találjunk egy olyan sportot melyet élvezettel tudunk űzni, és nem teherként tekintünk rá.

Figyeljünk azonban oda arra, hogy fokozatosan szoktassuk magunkat hozzá a rendszeres testmozgáshoz, ugyanis komoly sérüléseket is szenvedhetünk akkor, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Sportolás közben a leggyakoribb sérülések az esések, horzsolások, zúzódások, húzódások, súlyos esetben a törések.

Ha a dolgot valóban komolyan gondoljuk, érdemes lehet akár egészségbiztosítást is kötnünk, annak érdekében, hogy bármilyen sérülés, vagy betegség esetén a lehető legjobb ellátásban tudjunk részesülni.

Kevesen tudják, de az egészségbiztosítások akár a járóbetegek, akár a fekvőbetegek esetében jól jöhetnek, tehát akkor is korszerű kezelésben részesülhetünk ezáltal, ha sportolás közben sérülünk meg.

Megosztás

Az alábbiakba is olvass bele

Így vess véget a kínzó hátfájásnak

2025. február 22.|

Sajnos a hátfájás egyre több ember életét nehezíti meg, hátterében pedig rengeteg dolog állhat. Fájhat a hátunk az ülő munka miatt, azért, mert rossz a testtartásunk, és azért is, mert nem megfelelő matracra fekszünk le

Újra kezdenek divatba jönni a különböző fogékszerek

2025. február 14.|

Napjainkban már számtalan módon kifejezhetjük szépségünket. Gondolhatunk itt a hajfestésre, a műszempillára, a műkörömre, a tetoválásra, vagy éppen a fogékszerekre. Vagyis valójában újra szóba jöhetnek azok a fogékszerek, melyek már a 90’-es évek végén és

A nők kötnek gyakrabban utasbiztosítást, de miért?

2024. december 14.|

Az elmúlt években egyre többen indultak útnak külföldre, nemcsak nyáron, de télen is. Az enpenzem.hu nyáron arról számolt be, hogy a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint az utazók harmada inkább kockáztat, és nem