A narancsbőr, vagy orvosi nevén a cellulit, a bőr felszínén megjelenő gödröcskékkel és csomókkal tarkított érdes és szabálytalan megjelenésre utal, amelyet a zsírszövet felhalmozódása okoz. Ez egy dermo-esztétikai probléma és bár önmagában nem tekinthető betegségnek, mégis nagy aggodalomra szokott okot adni.
A narancsbőr általában a combokat, a feneket, a csípőt és a hasat érinti, és főként nőknél jelentkezik, bár egyes esetekben a férfiak is szenvedhetnek tőle.
Miért jelentkezik a narancsbőr?
A pontos ok ismeretlen, de több elmélet is létezik. Egyesek úgy tartják, hogy a bőr alatti szövet gyulladása okozza, amely a helyi zsírszövet növekedéséhez vezethet. Mások szerint a háttérben álló érrendszeri rendellenesség kezdődik, vagy olyan szerkezeti elváltozások okozzák, amelyek a zsírnak a bőr felszínesebb rétegei felé történő elszaporodásához vezetnek. Emellett a genetikai tényezőkről sem szabad megfeledkezni, ami a családi öröklődést és a faji hovatartozást is belefoglalja, ugyanis a fehérek körében sokkal gyakoribb a probléma. Végül hormonális okai is lehetnek, néha például a pajzsmirigy-alulműködés is szerepet játszik a cellulit megjelenésében.
Vannak bizonyos módosítható tényezők, amelyek súlyosbíthatják az állapotot, ilyenek például a túlsúly, a szénhidrátokban és zsírokban gazdag étrend, a dohányzás, az alkohol, a mozgásszegény életmód, a lábak érrendszeri rendellenességei, a nagyon szűk ruházat és a fogamzásgátlók használata.
Hogyan lehet kezelni?
A kezelés bonyolult, és függ a cellulit típusától, valamint a személy előzményeitől és szokásaitól. Éppen ezért elmondható, hogy a probléma átfogó megközelítését mindig szakorvosnak kell elvégeznie, szem előtt tartva, hogy az állapot javulását, nem pedig teljes megszüntetését fogjuk elérni. Jó, ha az elején felkészülünk rá, hogy nem tudunk örökre búcsút inteni a narancsbőrnek, de azért lényegesen javítható a helyzet.
Először is meg kell változtatni a rossz életmódbeli szokásokat. Ez egyet jelent a megfelelő étrenddel, testmozgással, legalább napi 2 liter víz bevitelével és a mérgező anyagok fogyasztásának elhagyásával. A lokális kezeléseknek az a korlátja, hogy a látványos eredményhez a bőr mélyebb rétegeibe kell behatolniuk, így hatásuk kérdéses, és sokan nem szeretnék kipróbálni. Mindenesetre a bőr megfelelő hidratálása ezen a területen, valamint a kollagénszintézist serkentő és a vérkeringést kívülről serkentő anyagok hozzáadása segíthet a kezelésben. Emellett van egy nagyon kényelmes lehetőségünk is, amit szinte mindenki imádni szokott.
Próbáljuk ki a jakuzzi szépítő hatását
A jakuzzi egyenlő a hidromasszázzsal, a meleg vízzel és a kellemes buborékokkal. A jakuzzi hatékonyan veszi fel a versenyt a narancsbőrrel, írja a drspa.hu, mivel a fúvókák stimulálják a bőrt, növelik a vérellátást, és segítik a méreganyagok távozását. A rendszeres víz alatti masszások megtámadják a bőrfelszín alatti méreganyagokat, így segítik a selymesebb és simább bőr megjelenését. A fúvókák a profi masszőrök szerepét veszik át, és amikor a vérkeringés megfelelő, akkor a testünk is pozitívan reagál rá.
Az sem elhanyagolandó, hogy a meleg víz segít a bőr pórusainak kitágulásában, ami azt jelenti, hogy megelőzésként is használhatjuk. Egyesek ujjal mutogatnak a genetikára, azonban kár lenne lemondanunk a tökéletes kinézetről. Ha úgy gondoljuk, hogy nagyobb esélyünk van a narancsbőrre, akkor érdemes korán kezdeni a megelőzést. Általánosságban elmondható, hogy a probléma megoldása sokkal nehezebb szokott lenni, mintha már a megjelenése előtt felvennénk vele a harcot.
A jakuzzi másik előnye, hogy kiváló stresszűző, így végre kipihenhetjük benne a fáradalmakat. Sajnos a narancsbőr azoknál is megjelenik, akik valamiért stresszesebb életmódot élnek. Ha a szakember azt javasolja, hogy érdemes lenne többet sportolni, akkor nyugodtan gondoljunk a jakuzzira is, ami nemcsak megnyugtatja a testet, hanem kényelembe helyezi az elmét, és még a bőrnek is jót tesz. Természetesen nem szabad megfeledkezni a sportolásról, azonban a masszázsfürdővel együtt biztosan nyerni fogunk.
Hogyan lehet megelőzni a narancsbőrt?
A narancsbőr vagy cellulit megjelenésének megelőzésében két szempontra kell összpontosítani: a kiegyensúlyozott étrendre és a testmozgásra. Kerüljük a túlzottan zsíros és cukros ételeket, csökkentsük az alkoholfogyasztást és hagyjuk abba a dohányzást. Fontos továbbá, hogy naponta körülbelül két liter vizet igyunk meg, és csökkentsük a sófogyasztást, mivel az elősegíti a folyadékvisszatartást és megváltoztatja a vérkeringést.
A rendszeres testmozgás, különösen aerob testmozgás, például futás vagy kerékpározás szintén segíteni fog, de az úszást is bevehetjük a heti teendőink listájába. Ha pedig későn érkeztünk, és már van narancsbőrünk, akkor továbbra is kövessük ezeket a tanácsokat, valamint alkalmazzunk más ajánlásokat is, például használjunk cellulitiszellenes és feszesítő krémeket, masszírozzuk a narancsbőrös testrészeket vagy használjunk keringést elősegítő olajokat, és természetesen, ne feledkezzünk meg a jakuzziról.
Az alábbiakba is olvass bele
A nyelvtanulás mentális egészségügyi előnyei
A nyelvtanulásnak sokféle előnye van, és köztük olyanok is, melyekről a legtöbben nem is tudjuk, hogy léteznek. A nyelvtanulás ugyanis javíthatja a mentális egészséget.
A legnépszerűbb honlapok egészség témában
A Freshy nemrégiben közzétette az ötven legnépszerűbb egészség és wellness témájú weboldal listáját. Amikor egészségünkről van szó, sokan az internethez fordulnak segítségért, és keresik-kutatják a válaszokat az őket égető kérdésekre.
Sikeres nők az építőiparban
Az építőiparban a statisztikák szerint 90 százalékban férfiak dolgoznak, mindössze 10 százalék a nők aránya. Pedig ebben az iparágban is szükség van a nőkre, a hatékony csapatmunkához nélkülözhetetlen a nők szerepvállalása.