Loni Willison: így lett egy modellből hajléktalan

Gyakran hallani arról, ahogy egykori hírességek az életük első felét hajléktalanként élik le, majd utána a kemény munkának hála feljutnak a csúcsra. A szomorúbb esetekben azonban mindez fordítva történik, a nagyszerű és elképesztő luxus után hirtelen hatalmas mélység következik, míg az adott híresség vagy színész az utcára nem kerül.

Éppen ez történt Loni Willisonnal is, aki eleinte modellként dolgozott, a divat világában élte az álmait és tündérmesébe illő élete volt.

A modell még 1983-ban született, hamar látható sikereket ért el, és végül fitnesz- és bikinimodellként dolgozott, címlapfotózásokon is részt vette. Aztán jött a nagy robbanás, amikor megismerte a Baywatch sztárját, majd gyorsan összeházasodtak. A boldogság azonban nem tartott túl sokáig, mindössze két év után szétváltak az útjaik. Ami a külső szemlélők számára tökéletességnek tűnt, az belülről egyáltalán nem volt meghitt, mivel a tévésztár már tinédzserként drogfüggő volt, és még az alkohol is megnehezítette a házasságuk hónapjait.

Jeremy többször is erőszakosan lépett fel Lonival szemben, egyszer még a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia, ahol a modellt fojtogatták, megverték, ahol eltört két bordája, megsérült a nyaka, valamint a teste is megtelt sérülésekkel, azonban mégsem emelt vádat a bántalmazója ellen. A rettegés arra késztette, hogy inkább megvédje a férfit, bár szerencsére (vagy mégsem) még így is inkább a válás mellett döntött. A válás azonban véglegesen elindította a lejtőn.

Munka nélkül nem lehet fizetni a számlákat

Loni Willison úgy döntött, hogy felmond a munkahelyén, abbahagyta az edzést, és nem vállalt több modellmunkát. Elzárkózott a barátaitól és igazából nem csinált semmit. Megélte a zuhanás minden pillanatát, megtapasztalta a mélypontot. Közben a tartozásai fokozatosan halmozódtak, először az albérletét veszítette el, utána pedig az autóját, majd végérvényesen az utcára került. A hajléktalan élet azonban nem bánt kegyesen vele, a borzasztó körülményeket úgy próbálta túlélni, hogy kristálymetet fogyasztott, ami teljesen függővé tette.

Az egykori modell külseje teljesen megváltozott, a metamfetamin miatt kihullottak a fogai, miközben leborotválta a haját, és direkt nem fürdik rendszeresen, hogy az emberek ne támadjanak rá. Elmondása alapján a haját is védekezésképpen vágta le, mivel így kevésbé hívja fel magára a figyelmet, valamint a többiek nem igazán ismerik fel.

A modell élete úgy tűnik, hogy nem fog megváltozni. Egyszer az egyik barátnője megpróbált segíteni rajta, befizette egy szállodába, adott neki tiszta ruhát, és a rehabilitációt is fizette volna, azonban Loni elmenekült, és azóta sem beszél senkivel. Néha a fotóriporterek megtalálják a kukák között kotorászva, élelmet vagy ruhát keresve, de mindig csendben és egyedül.

A mai napig hajléktalanként éli az életét, senkivel sem hajlandó beszélni, igazából a hozzá közeli emberek sem sejtik, hogy miért váltott ekkora pálfordulást az élete. Egy dolog biztos, mindenki sokkal szívesebben veszi azokat a történeteket, amik pont fordítva játszódnak le.

Megosztás

Az alábbiakba is olvass bele

Egészségesebb és olcsóbb a fűtés klímával

2022. szeptember 15.|

Az emelkedő energiaárak hatására a többség elkezdett alternatív fűtési megoldások között nézelődni. A gáz ára ugyanis már olyan mértékben emelkedett meg, amit már kevesen engedhetnek meg maguknak, főként egy nem túl korszerű otthonban. A másik

Háziasszony képző: így használd a purhabot

2022. szeptember 14.|

A poliuretán hab vagy purhab egy olyan termék, amely nagyon népszerűvé vált, mivel könnyen használható és számos alkalmazási területe van a barkácsolás és a felújítások világában. Az alábbiakban elmagyarázunk mindent, amit erről a szigetelőhabról tudni

Az úszás fogyaszt és egészségesen tart

2022. szeptember 14.|

Amikor le akarjuk dobni a felesleges kilókat, akkor először a futásra szoktunk gondolni. Még az is lehet, hogy néhány napon keresztül rászánjuk magunkat a félmaratonra, azonban vagy a hőség elviselhetetlen, vagy a hideg érkezik meg