A szülésről beszélni a mai napig tabu, miközben egyre többen látják be, hogy valódi traumát éltek át. A császármetszések száma lassan, de biztosan nő, ha azonban a hazai adatokat nézzük meg, akkor ijesztővé válik a helyzet. De mi történik, ha megkérdezzük az anyukákat?
A legtöbben úgy érzik, hogy nem volt választásuk, és csak az orvos kényelme miatt kellett megélniük a császárt, miközben lelki támogatást alig kaptak. Éppen ezért ma minden tizedik nő rossz élményként éli meg a szülést, bár a hölgyek szerint ennél sokkal magasabb számról kéne beszélni.
Ma a nők többsége állami kórházban vagy klinikán szül, ami azt jelenti, hogy teljesen rá van utalva az ottani orvosok és ápolók kedvére, tudására, profizmusára. Kár lenne azonban azt hinni, hogy ha nem fizetünk direkt az orvosnak, akkor rossz élményeink lesznek, bár a legtöbben pontosan ettől rettegnek. Érdekes, hogy a hölgyek kicsivel több, mint egy százaléka választja az otthon szülést, ráadásul csak a felének sikerül ezt ténylegesen megvalósítania. Még kevesebben vannak azok, akik véletlenül az autópályán, vagy már a mentőben szülnek, bár ezek a pillanatok nincsenek előre megtervezve.
A szüléshez megbízható szülész kell
Amióta kivezették a hálapénzt, az állami kórházakban megszűnt annak a lehetősége, hogy a kismama válassza ki a szülésorvost és a szülésznőt. Ezáltal senki sem tudja, hogy pontosan mire számíthat, ami nagy mértékű stresszel jár minden leendő anyuka részére. A hálapénz korszakában mindenki szerette megválasztani a kedvesnek és szimpatikusnak tűnő szülésorvost, ami egyet jelentett a nagyobb biztonságérzettel és a kellemesebb szülési élménnyel is.
Viszont azt is le kell szögezni, hogy az orvos felfogadása elég sokba került, és csak a kedvezőbb hátterű hölgyek engedhették meg maguknak. Általában azok fogadtak fel saját orvost, akik idősebbek, magasabb iskolai végzettségűek, több gyerekkel rendelkeznek és jobb anyagi helyzetűek. Emellett azok is ebbe a kategóriába tartoznak, akik inkább magánkórházban szülték meg a gyermeküket.
Az apukák nem szeretik a szülőszobát
Ha megnézzük a közösségi média oldalakat, akkor gyakran látunk arra buzdítást, hogy az apukák is átéljék az élet csodás pillanatait. Ettől függetlenül kevesen mennek be ténylegesen a szülőszobába, és inkább kint várják a híreket. Miközben a hölgyeknek fontos a lelki és fizikai támogatás, az egyre növekvő császármetszések elveszik a férfiak kedvét a rájuk váró látványtól. Általában csak azok mennek be ténylegesen, akik jobb társadalmi helyzettel rendelkeznek, és ha hüvelyes szülésről van szó.
Az, hogy a hagyományos szülés száma egyre inkább csökken, nem mindig az egészségügyi okokra vezethető vissza. Úgy tűnik, hogy az anyukák életkora fokozatos emelkedik, a mesterséges megtermékenyítés aránya szintén, valamint ott van a korábban elvégzett császár és a magas vérnyomás is. Emellett azt is el kell mondani, hogy orvosi oldalról is megfigyelhető, hogy a szakember inkább a kényelmi megoldást választja. Összességében ma csak a legszerencsésebbek mondhatják el, hogy a szülés pozitív élmény volt számukra.
Az alábbiakba is olvass bele
A nyelvtanulás mentális egészségügyi előnyei
A nyelvtanulásnak sokféle előnye van, és köztük olyanok is, melyekről a legtöbben nem is tudjuk, hogy léteznek. A nyelvtanulás ugyanis javíthatja a mentális egészséget.
A legnépszerűbb honlapok egészség témában
A Freshy nemrégiben közzétette az ötven legnépszerűbb egészség és wellness témájú weboldal listáját. Amikor egészségünkről van szó, sokan az internethez fordulnak segítségért, és keresik-kutatják a válaszokat az őket égető kérdésekre.
Sikeres nők az építőiparban
Az építőiparban a statisztikák szerint 90 százalékban férfiak dolgoznak, mindössze 10 százalék a nők aránya. Pedig ebben az iparágban is szükség van a nőkre, a hatékony csapatmunkához nélkülözhetetlen a nők szerepvállalása.